Egy tavaszi reggelen kávéval a kezemben álmosan ücsörögtem a tv-előtt és próbáltam megfejteni, hogy ez vajon már a valóság, vagy pedig szürke állományom napi rendszeres éjszakai színielőadása arról, hogy milyen abszurd is lehetne a világ ha nem lenne ennyire logikusan sekélyes és egysíkú.

 

Halkan jegyzem meg ritkán nézek tv-t mert : Nem tetszetős! ( Copyright by Janklovics Péter )

Kérdezed miért nem?

Azért mert nem sok látni való van benne, - tisztelet a kivételnek. Frankóra. Gyerekkoromban két adó volt. Egyes és kettes. ( Az ügyesebbek némi szexjelenet reményében befogták a „cseheket”is.)  Az egyesen adták a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusát , eközben a kettesen egy rendőr volt látható amint gumibottal a kezében ezt kérdezi: - Mi van elvtárs ? Nem tetszik az egyes!?

 

Szóval rohadtul nem volt mit nézni…néha. Ma – 25 évvel később - az én szolgáltatóm bővített csomagja 67 adót tartalmaz. Nem fogod elhinni de ugyanígy nincs mit nézni , csak a rendőr bácsi hiányzik. Azaz nincs ott. Ellenben vannak helyette celebjeink. Igen. Most mit vagy felháborodva? Hamarosan a hentesnél is Kiszel Tünde szeli és kínálja majd a bikacsököt. Pákó pedig a négercsókot.  Kell a PR. Nem gondolod, hogy csak úgy snassz majd egy mészáros szolgál ki!? Ilyen világot élünk.

 

Hajdan például Vitray Tamás vagy Egri János vezette a műsort. Ahogy mondod! Régimódi, elavult dolog ez már. Egyiknek sem volt szilikon csöcse, tetoválása, vagy piercingje a szemöldökében. Felkészületlen egy népség volt az tuti. Nem fingtak, nem hánytak adásban. Ilyen borzalmasan unalmasak és visszafogottak voltak ezek akkoriban. Eszükbe sem jutott, hogy újításképpen odategyenek mondjuk egy fodrászt Zorró-szakállal. Pedig az élet már igazolta ezt a ballépést...

 

Szóval kávéval a kezemben bootolok és próbálom elcsípni, hogy milyen idő lesz ma. Ekkor bekúszik a képernyőre Erika C és Robby D.

Mekkora szánalom!- fut végig lomha agyamon. Ide jutottunk. Zoltán Erika valaha a magyar könnyűzenei élet megbecsült tagja volt. Napi szinten játszották a számait a rádióban, teltházas koncerteket adott, és volt valaki csak így simán, hogy Zoltán Erika, ahogy a személyi igazolványába vélhetően be van írva a neve.

Most majd’ 50 éves és Erika SZÍ! (Sic!) 

 

Tehát így csücsülnek ők kettecskén az egyik kereskedelmi televízió délelőtti adásában vendégként, ahol szántak rájuk szűk 5 percet. Kérdezőik – szándékosan nem írom le a riporter vagy a műsorvezető szót, mert az az írói szabadság olyan foka lenne amit én még nem engedhetek meg magamnak - Csonka András színész és Horváth Éva celeb. Arról folyik a diskurzus, hogy Erika és Robby már  25 éve vannak együtt. Mármint mint  férfi és nő. Mint társak. És ekkor a legszebb hajúnak választott  ex-szépségkirálynő nem átallja a következő kérdést feltenni, amelynek hallatán megremeg a kezemben a kávésbögre: -„ És ennyi év után nem unjátok még egymást?” Hát rögtön felébredtem! Ez aztán a dolgok mélyére ható, tényfeltáró kérdezéstechnika! A szakmaiság csúcsa, a bizalmas kontaktusteremtés alfája és omegája. Könyörgöm, hogy került ide ez a gumimellű plasztikribanc a krumpliföldről? Tényleg ez lenne ma az etalon? Én szegény hápogó Erika helyében biztosan visszakérdeztem volna: - Te, nem unod, hogy hosszú évek óta kopaszodó, pocakos pénzeszsákoknak kell fellációt végezned, azért, hogy a képernyőn tetszeleghess? Hogy renyhe ánuszodat különféle médiamogulok melegváltásban  hágják miközben azt hörgik: -„ Csoda! Mennyi jóságos teremtmény van itt! Boldog emberiség! Szép új világ, ilyen emberek lakják!”